Magamról

Írta: Dr. Kovács István on .

Dr. Kovács István vagyok. 1997-ben végeztem az Állatorvos-tudományi Egyetemen, Budapesten. Mivel Hódmezővásárhelyen az Állategészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem, ezért ez a város nagyon közel állt a szívemhez. Először gyakornokként, majd főállásban a Hód-Mezőgazda Rt-hez (azóta Zrt) kerültem. A haszonállatokkal való foglalatosság nem állt messze tőlem, a diploma előtt egy évig a Pick Rt. sertéstelepén dolgoztam illetve a Szakközépiskolában is a haszonállatokkal ismerkedtünk meg. Először a Paléi sertéstelepeken majd a szarvasmarha telepeken és a ménesben dolgoztam. Megtanultam, s naponta alkalmaztam a ló mesterséges termékenyítést illetve a szaporodásbiológiai ultrahang-diagnosztikát. 2001 tavaszán nagy döntésre szántam el magam, a családomat itthon hagyva a barátaim felkérésére Nyíregyházára mentem dolgozni, az ott és az országban is egyedülálló praxissal működő Állatkórházba. Terveink között szerepelt a lópraxis fellendítése és kiterjesztése. Időközben feleségemmel megalapítottuk az azóta is működő Betéti társaságunkat Gyógy-Kovács névvel.

Az ott eltöltött 2 év alatt olyan teljesen más szegmensét ismertem meg a gyógyító munkának, mely teljesen megváltoztatta az egész életemet és szakmai munkámat. Belekerültem abba kisállatgyógyász hivatásba, mely addig kisebb részeit eltekintve ismeretlen volt számomra. Rutinszerűvé váltak belgyógyászati, sebészeti, diagnosztikai munkák, melyek esetszámai napról napra nőttek. Ügyeletek alkalmával megismerhettem a kis- és nagyállatgyógyászat olyan elemeit is, mellyel a kinti praxisban ritkán, kis esetszámban találkoztam. Rutinszerűvé váltak a császármetszések, életmentő beavatkozások. A speciális traumatológiai és csontsebészeti ellátásokból is kivettem részem. Olyan tapasztalatra tettem szert, melyet magánpraxisban az ember hosszú évtizedek alatt él meg. A barátaimmal eltöltött idő meghatározta későbbi karrierem alakulását.

A család távolléte és a Hódmezővásárhely iránti vonzalom 2002. december 31-én hazacsábított. A Hód-Mezőgazda Rt. visszahívott előző munkakörömbe, de már mint külső szolgáltató. Megépítettem a 2004. tavaszán a Kutasi út 12-ben az Állatorvos Rendelőmet., ahol öt évig dolgoztam. Bonyolultabb, speciálisabb beavatkozást igénylő ellátásra Szegedre utalom betegeimet Dr. Papp Zalán barátomhoz, akivel Nyíregyházán együtt dolgoztunk. Jól felszerelt rendelőjében szinte bármely beavatkozást el tud végezni.

A Simonyi utcán - a volt állatvásártér területén - megnyitottam tágasabb, jobban felszerelt állatorvosi rendelőmet, melyben igényesebb körülmények között tudom fogadni a pácienseimet.

Az építkezést kísérje figyelemmel a Galériában.

2011 őszén Kisállatgyógyász Szakállatorvos képesítést szereztem. Fontosnak tartom a folyamatos és magas szintű szakmai képzést, mellyel a betegeim és tulajdonosaik megelégedésére a lehető legjobb szolgáltatást tudom biztosítani.

Nős vagyok, három fiú édesapja. Ha kíváncsi rájuk, nézze meg a Galériában a családom oldalán.